Hálaadásra készülve, még november elején kérték a gyülekezetünkben, hogy írjunk fel egy okot a hálára. Több is felmerült a szívemben, de én most ebben az évben különösen hálás vagyok az ÉLETÉRT! Hiszen mostanában többször is eszembe jut , hogy születésem után Édesanyámnak azt mondták az orvosok, hogy örüljön ha megérem a harminc életévet. Koraszülöttként, kis súllyal és szívrendellenességgel jöttem a világra... Én már rég elmúltam harminc, és Isten az, Aki tartja az életemet! Ahogy múlik az idő felettem, egyre inkább erősödik fel bennem a hála, és a tudat, hogy
életünk ideje Isten kezében van.
Aztán valahogy, valahol elkaptam én is ezt a vírust, Istennek hála enyhébb tünetekkel. A háziorvos azt mondta, ha nehézlégzést tapasztalok, azonnal ki kell hívni a mentőt! Nem tudtam, mit bír ki az én szervezetem... Ez a vírus, ahogy én látom, hallom elég alattomos.
Itthon pihentem, családomat ''kerülve", akik Istennek hála nem kapták el tőlem! Közben két nagyon közeli ismerősömért imádkoztunk, akik sajnos bekerültek a kórházba. Most már jól vagyok, a köhögésem is megszűnt, az erőm is kezd a régi lenni.
Hála van a szívemben Isten iránt, hogy az ő gyermekeinek békességük lehet a legnagyobb viharok közt is, és velünk van legsötétebb harcainkban is.
Tavasszal, a járvány kritikusabb időszakában, amikor hírekből hallottam, hogy halnak meg emberek - köztük hívő testvéreink is -, az volt a kérésem Isten felé, hogy lehessünk készen ha bármelyikünket hazahívna! Most is ez van bennem az adventi időszakban, hogy ne csak várakozzunk, hanem legyünk készen az Úrral való találkozásra, Aki az mondta, hogy
"...íme hamar eljövök..."
Legyen így mindannyiunk életében !
Még pár évvel ezelőtt, hálaadásra készülve, egy Istennel való csendességem alatt ez a vers született meg a szívemben:
Ifjúként szívemben megjelent a hála
bár nem értve Kinek fogalmazom,
a bensőm mélyén mégis mindig tudtam,
hogy Valakinek, hálával tartozom!
Hogy megváltott és gyermeke vagyok,
utamat tekintve Ő figyel reám,
most már tudja szívem biztosan,
Ő az Örökkévaló, mennyei Atyám!
Bocsásd meg kérlek, hogy sokszor nem értem,
hogy mi a célod s terved énvelem.
Benned bízva élek, hogy gyermekeidet
nem hagyod el sosem!
Van úgy, hogy azt érzem,
saját erőm kevés...
Egy hang megszólal legbelül:
Kegyelmem elég!
Ha majd utolsót dobban a szívem,
hiszem meglátom, Uram, Mesterem,
Kitárt karját nyújtja majd felém,
Jöjj gyermekem! - téged vártunk rég!
A mennyei kórusban énekelhetek
A szent sereggel emelem fel kezem
Ott meglátjuk majd, hogy földi szenvedésünk
pillanatnyi volt csupán,
a jutalom nagyobb, mint elgondolhatnánk.
Virágh Ildikó
Comments