A negyedik COVID-hullám közeledtével a négyes számról nekünk a teljesség jut eszünkbe.
Tavasszal a család minden tagja megfertőződött a vírussal, teljesen lesújtott ránk és megbetegített. Ketten közülünk kórházba kerültek tüdőgyulladással, ketten pedig otthon gyógyultunk, mivel enyhébb tünetekkel estünk át a betegségen. Hogy mit is éltünk meg, röviden beszámolunk róla.
„Apu, hazavárunk!”
2021. március 27-én, szombaton a fehérgyarmati COVID-ambulancián megállapították, hogy mindhárman koronavírusosak vagyunk. Saját kocsival érkeztünk a tesztelésre, viszont nagyon elszomorító volt, hogy ketten már nem mehettünk vele haza.
A fiam és én is azonnali kórházi kezelésre szorultunk. A fiamnál egyoldali, nálam pedig kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg. A kórházban töltött napok alatt az orvosok és a nővérek is egyaránt nagyon odafigyeltek ránk, minden nap többször megvizsgáltak bennünket, és figyelemmel kísérték az állapotunk alakulását.
Hétfő este összeestem a mosdóban, ekkorra már nagyon erőtlenné váltam. A fiam, a szobatársunk és a nővér segítségével kerültem újra ágyba. A következő napok is igen csak fárasztóak voltak, mivel oxigén maszkra is szükségem volt a véroxigén szinten tartásához. Enyhe javulást először pénteken tapasztaltam, és végül április 4-én - húsvét vasárnap - hagyhattam el a kórházat.
Sokat jelentett számomra az, hogy szeretteim, barátaim imádságban, igeversekkel gondoltak rám és bátorítottak. Nagyon jól esett, amikor sms-ben olvashattam, hogy „Apu, hazavárunk”, vagy hogy
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43,1b)
Félelmem egyáltalán nem volt, bíztam Isten megtartó szeretetében és erejében. Hiszem, hogy a betegség az Úrban való bizalmamat és megerősödésemet munkálta. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy a mélységből kihozott és meggyógyított.
„Apuval együtt bent kellett maradnunk a kórházban…”
A rádióban hallottam, hogy egy híres olasz operaénekessel interjút készítettek. Elmondta, amikor már az ötödik barátja halt meg koronavírusban, csak akkor kezdte komolyan venni a járványt. Addig nem, és úgy látja, ez már késő volt. Az elhangzottakból arra következtettem, hogy nagy a baj és nem csak Olaszországban. Ezért maszkot hordtam és sűrűn mostam a kezemet, figyeltem a higiéniára, amint azt a szakemberek tanácsolták.
Eltelt egy év a világjárvány kitörése óta, és tavasszal én is elkaptam a koronavírust. Először nem is gyanakodtam rá, hogy az lenne. Szörnyű fejfájás gyötört, régen volt már ilyen. De amikor másnap nem volt étvágyam és belázasodtam, akkor már sejtettem, valószínűleg összeszedtem a vírust.
Szüleimmel együtt elmentünk teszteltetni magunkat és mind a hármunk eredménye pozitív lett. Apuval együtt bent kellett maradnunk a kórházban, mivel tüdőgyulladás alakult ki nálunk. A gyógyszeres kezelések és az imák segítettek, négy nap után elhagyhattam a kórházat.
Az első otthon töltött napom viszont egy mélypont volt, úgy tűnt, az állapotom stagnál, nincs változás. Ezt követően azonban folyamatos javulás állt be, noha csak lassan jött vissza a régi erőnlétem. Számomra ez volt a legfurcsább a betegség illetve a gyógyulás ideje alatt.
Ebben a helyzetben is jó volt megtapasztalni, hogy fel lehet nézni Jézusra, hiszen csak ő tud nekünk reményt és örök életet adni.
Az otthon maradt családtagok
Mi, kórházi kezelésre nem szoruló női családtagok a gyengeség, láz, fáradtság és gyötrő köhögés formájában találkoztunk a koronavírussal. Volt olyan tünet, ami hamarabb elmúlt, volt, ami tovább kísért bennünket.
A családtagok, rokonok és barátok a finom ételek és gyógyszerek kiváltásán túl imával, érdeklődéssel, kedves szavakkal és sok más egyéb formában is támogattak bennünket.
Négy meg három az hét
A karantén és a betegség alatt és után is megtapasztalhattuk, hogy a mi négyesünk kiegészült az isteni hármas egységgel, a hetes szám pedig a Szentírásban a teljességet jelenti. Családunk teljes egészében megfertőződött a koronavírussal, végül mind a négyen felépülhettünk belőle. Isten megadta számunkra ezt, habár teljesen érdemtelenek voltunk erre.
Együtt érzünk és gyászolunk azokkal, akiknek az élete, egészségi állapota gyökeresen megváltozott az elmúlt időszakban a pandémia miatt. Kívánjuk, hogy Isten vigasztalását és erejét tapasztalja meg mindenki a legnehezebb időszakokban is!
Laci, Marika, ifj. Laci és Betti
Nem mondta
Nem mondta, hogy nem lesznek könnyeid,
nem mondta, hogy elkerül a bánat;
nem mondta, hogy nem ér veszteség,
nem szabott gátat a magánynak.
De azt igen, hogy a bajban megsegít,
hogy szenvedésed fordítja javadra,
hogy letörli fájó könnyeid,
és sohasem hagy magadra.
Nem ígérte, hogy nem lesz zord idő,
hogy nem támadnak viharos szelek,
de azt igen, hogy veled megy az úton,
megtart, a célba biztosan vezet.
Ferenczi Gyuláné