November végén, egy vasárnap reggel ébredtem megfázásszerű tünetekkel. Égett a szemem, rendkívül érzékenyen reagáltam a hidegre, csorgott az orrom, köhögtem. Csak megfázásnak tulajdonítottam, főleg azért, mert amikor hidegen tartózkodtam, rosszabbul éreztem magam, amikor pedig melegen tartózkodtam, jobban... Hétfőn értesítettem a munkaadómat, hogy szeretnék egy hét szabadságot kivenni, amíg rendbe nem jövök. A munkahelyemen veszélyeztetett csoportba tartozókkal dolgozom, és ott is voltak csoportos megbetegedések, de nem gondoltam, hogy ez COVID lenne. A háziorvosom telefonon kikérdezett, de azt mondta, hogy ez valószínűleg nem COVID. A probléma kedd környékén adódott, amikor elment teljesen a szaglásom. Teszteltek és pozitív lettem.
Innentől már jöttek rám hullámban a rosszullétek, amikor úgy éreztem, azonnal le kell feküdnöm, de olyan is volt, hogy egyik pillanatról a másikra olyan álmosság tört rám, hogy nem tudtam volna ébren maradni akkor sem, ha akarok. Ezekhez hasonló tüneteket nem tapasztaltam eddigi életem során. A járvány kezdete óta tudtam, hogy én is megfertőződhetek, akár lélegeztetőgépre is kerülhetek, vagy meg is halhatok.
Hálás vagyok Istennek az üdvbizonyosságért.
Tudtam és tudom, hogy akinek még feladata van, az marad, akinek pedig már nincs feladata a földön, annak menni kell. Az ok már csak részletkérdés. Nem értettem Isten kegyelmét, hiszen az én tüdőmet nem érintette a vírus, nem kellett intenzív osztályon vagy zsúfolt kórházi kórteremben lábadoznom.
Ami viszont megpróbáltatás volt számomra, az a hivatalos szervek hozzáállása. Nem kaptam hivatalos karantén határozatot, majd amikor igényelni akartam a 100 százalékos táppénzt - mert feltételeztem, hogy a munkahelyen kaptam el a betegséget -, szembesülnöm kellett azzal, hogy voltaképp minden hivatalos szerv mást mond, és nincs esélyem ezt megkapni. Fel is szólaltam több fórumon ezzel kapcsolatosan, és nemcsak magam miatt, hanem azokért az egyedülálló szülőkért például, akik kénytelenek egyedül nevelni gyermekeiket, megbetegednek és még jövedelem-megvonással is bünteti őket az állam a munkáltatón keresztül. Mi, akik a szociális szférában dolgozunk, valahogy kimaradtunk az erkölcsi és anyagi elismerésből is. Ha rajtam múlna, minden dolgozónak megadnám a 100 százalékos táppénzt a betegsége idejére, ahogyan azt a környező országok teszik. Mindenki kiveszi a részét az emberfeletti harcból, úgy gondolom. Buszsofőrök, villanyszerelők, tanárok, takarítók. Minden egyes dolgozó ember. Jobban teret engedtem az indulataimnak emiatt, amit megbántam.
Isten vigasztalt, mert ez a betegség arra is szolgált, hogy meglássam, Istennek rajtam is van még bőven mit formálnia a megszentelődés folyamatában.
Tanulom, hogy Isten mindig megbízható szavára és gondviselésére bízzam magam. Jelenleg a negatív PCR tesztemre várok, hogy visszamehessek dolgozni. A szaglásom még nem jött vissza, de azon kívül hála legyen Istennek, jól vagyok, vagyunk.
Hálás vagyok Istennek, hogy egy olyan családot ajándékozott nekem, akiknek a közelségében jól érzem magam.
Ezért különösen üdítő számomra a családdal töltött többlet idő. Milyen borzasztó lehet azon embereknek, akiknek életgyakorlatává vált, hogy mindig menekülnek otthonról valahova, mert talán a sok-sok szőnyeg alá söpört mocsok nagyon bűzlik.
Internetes missziónkon keresztül a karantén alatt is tudtam bátorítani másokat. Ennek pedig nagyon örülök, és ezután is folytatni szeretném.
Kérlek, imádkozzatok értem, hogy a PCR tesztem is mihamarabb legyen negatív.
Áldott ünneplést kívánok!
Tencut Zoltán
A szerző hosszabb írása a COVIDos tapasztalatairól személyes üzenetben igényelhető
internetes missziójának facebook-oldalán keresztül:
A szolgálatról további információ itt található:
Comments