Az élő Jézust magasztalom

„Kártyaszámom kódja ennyi. A mobilom kódja ennyi. Tartozásom nincs. Végrendelet a narancssárga dossziéban. Minden számla befizetve. Karanténod ideje ennyi. A Mennyben találkozunk! Isten Veled, viszontlátásra!”

Fenti sorokat egy szombati napon sietséggel vetettem papírra a húgomnak, miután előző nap éjszaka igen erős gyomorgörcsöm és rendkívüli fáradékonyságom támadt, annyira, hogy orvosi munkámat délután három óra körül nem bírtam tovább folytatni. Másnap reggel telefonértesítés alapján megtudtam, hogy COVID-os lettem. Azonnali karanténba zártak, s a zöld színű kovácsoltvas kapunkra hatalmas piros tiltólap került. Az emberek gyakran megbámultak, s többnyire sietősebbre fogták lépteiket házunk előtt.

A rossz közérzet miatt először nem egészen tudtam értelmezni a tényeket, de a köhögés, izomfájdalmak, nagyfokú verejtékezés és az alsó végtagjaim ijesztő elgyengülése megerősítettek abban, hogy valóban megfertőződtem. Valószínű a betegektől kaphattam el. Ekkor már a második hullám elején jártunk.

„Uram, most mi lesz?” – kérdeztem meleg pulóverbe burkolózva éjszakánként. Felköltöztem a padlásszobába, s ősz lévén állandóan nyitott ablaknál aludtam. S akkor nagy megnyugvás vett rajtam erőt. Végre nem kell félnem és menekülnöm a vírustól, legalább már itt van! S ó, mily csoda, nap nap után telik el, s én még mindig nem vagyok lélegeztetőgépen! Bár jönnek durva köhögési rohamok, de aztán hirtelen mintha Valaki megálljt parancsolna, abbamaradnak, s megkönnyebbülök! Igen – jutott eszembe a Róma 8,28; hiszen

„akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál”!

Akkor miért is félnék én? Hányszor megtapasztaltam az Úr Jézus csodálatos hűségét. Milyen érdekes, hogy a Korinthusiakhoz írt második levél második része már a járvány elején azzal biztatott, hogy hatalmas életveszélyből is meg tud szabadítani, mert Ő a Mindenható Isten. Hirtelen elmosolyodtam: eszembe jutott, hogy kórházlelkészünk még a járvány elején azt írta, hogy

„elrejt engem sátra mélyén, amíg elvonul a veszedelem”,

s Bonhoeffer énekét idézve:

„az Ő hatalma biztos rejtekében várhatjuk bízva, bármi jön reánk, mert Istenünk velünk van este-reggel, s így lesz ez minden új napunkon át.”

Ezt az üzenetet tíz napon át, minden reggel 7 óra 10 perckor megkaptam. Ekkor felhívtam a kórházlelkészt, hogy ne fáradjon tovább az sms-ek küldésével, mert egészen megjegyeztem hitemmel is a mondanivalót. Válasza a következő volt: „Én csak egyszer küldtem el.” Nahát, akkor Isten küldte őket, hogy hitemet teljesen megerősítse!

A második lelki periódusban pedig elkezdtem meglátni a bűneimet, hiányosságaimat és mulasztásaimat. Megéreztem, hogy bűnvallásra van szükségem. A Megváltó keresztjéhez menekültem. Most nem én diagnosztizálok, hanem engem diagnosztizált a szerető Mennyei Atya azért, hogy megtisztulást adjon. Mert ha mégis hazahívna, hogy állnék meg szent trónusa előtt?

Nincs gyógyszere, sem vakcinája – gondoltam magamban. Nincs más, mint a Mézes Maci, a jó táplálkozás, a meleg, és a sok alvás, de mindez az Áldott Orvos kezében hasznos lehet! S akkortájt, a sok-sok éppen idejében érkezett segítség, a váratlanul s könnyes szemmel benyújtott piaci csirke, a Lea frissen sült pogácsája, az ismeretlen idős bácsi borítékba és jó kívánságba csomagolt csokija, és nem utolsó sorban a nagytemplomi gyülekezetünk lelkészeinek, presbitereinek, diakónusának és gyülekezeti tagjainak erőt adó, hordozó imádsága nyolchetes last-Covidom után meghozta az eredményt. Az ötödik hét nagy rosszullétei, szívritmuszavarai és páratlan gyengeségei után a tünetek intenzitása csökkenni kezdett! S amikor egy vasárnap este úgy éreztem, nem bírom tovább, talán meghalok, akkor Sepsy Károly és Nagy Zsolt testvéreim hittel mondott imádságai után hirtelen jobban lettem! Az Úr megálljt parancsolt, s azt mondta, eddig és ne tovább.

Ezért nem győzök hálát adni, boldogan, hogy volt egy ország – s lesz egy ország, ahol kiüresednek a kórházak,

„nem lesz könny, jajkiáltás, halál” (Jel 21,3-4),

mert Valaki, aki bűneimet és betegségeimet helyettem is elhordozta, győzelmével megnyitotta azt! A betegség és a halál erői ellen küzdő orvos hihet a feltámadásban! (1Kor 15)

Nagy Alice főorvos

(Debrecen)

Megjelent a Tiszántúli Református Egyházkerület

"Oltalom a Covid-19 idején" című kiadványában,

amely más hasonló írásokkal együtt

az alábbi linken keresztül is olvasható:

https://issuu.com/ttresajto/docs/eoltalom_a_covid_19_idejen