top of page
Keresés
zelmondo

A hála, mint gyógyszer

Hálás vagyok az életemért. Az egészségemért. A COVIDból való gyógyulásomért. Azért, hogy a hetekig tartó szenvedés, félelem, betegség, munkaképtelenség, lelki hullámok és kiszolgáltatottság alatt mindenki emberségesen, becsületesen, tisztelettel, segítőkészen viszonyult hozzám, és megtett, amit tudott.

Orvos, rendőr, hatóság, mentős, étterem, család, munkatársak, gyülekezet, falubeliek, stb.

Csupa jó tapasztalatom van.

Szeretek Orgoványon, Magyarországon élni. És még sorolhatnám. Egyszerűen hálás vagyok. Mert mindez sem lett volna elég, ha...

Ezért hálás vagyok Isten kegyelméért.

Olyan napokat élünk, amikor a tragédia köztünk járkál. Lehetett volna másképp velem is. Együtt érzek azokkal, akik nagyobb veszteséget élnek át, vagy egyenesen a legnagyobbat. Nincs magyarázat, egyszerűen küzdenünk kell, bíznunk, és soha fel nem adni. Életünk napjai Isten kezében vannak.

Értetlenül állok minden ostobaság előtt. Tele van velük egyes emberek feje, szíve, ezáltal a közbeszéd és a világháló is. Köztünk él az ostobaság.

Egyik nap azt mondja, kamu az egész vírus, a másik nap elhúzódik a piacon a karanténból frissen szabadult ismerőstől.

Képzelődéseit terjeszti egyesek állapotáról, de nem hívja fel őket telefonon megkérdezve, tud-e valamit segíteni.

Ma kevesli a központi intézkedéseket, holnap pedig túlzónak találja azokat.

Inkább gyanús tünetei ellenére is lapít, és esetleg másokat fertőzéssel veszélybe sodor, minthogy orvoshoz menjen, mert szégyenbélyegnek érzi a COVID-pozitív lehetőségét.

Ezekre sincs gyógyszer, ahogy egyelőre a COVIDra sem, hacsak nem a hála. De mi kell vajon ahhoz, hogy valaki beismerje ostobaságát és bevegye a "gyógyszert"? Tragédia? Ne várd meg! Kezdj el minden nap hálát adni, hátha változást indít benned.

Ez az egész nem csak a COVIDról szól, hanem az egész életről.

Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy én is írhatnék más hangvételű bejegyzést is. Ha másra néznék. Biztosan te is. De mi értelme lenne? Mit segít rajtunk a méltatlankodás, hibáztatás, okoskodás, hőzöngés, kesergés? Semmit, csak megmérgez minket és másokat is.

Ezért én inkább hálás vagyok. Nem könnyű, de ezt választom.

És bátorítalak:

Szakmailag nem tudok tanácsot adni, de alázattal kövesd az előírásokat!

Vedd komolyan, de ne rettegj!
Várd a legjobbat, tegyél meg érte mindent, de légy kész arra is, ha meg kell állnod Isten színe előtt!
Az életben a legnagyobb győzelem, ha készen állsz oda!

Ha karanténban vagy, akkor is próbálj kapcsolatot tartani a külvilággal, hogy az életkedved megmaradjon, és tudjanak róla, ha segítségre szorulsz! Egyél, igyál, mozogj, stb.

Ha senki mást nem érsz el, Istenhez akkor is tudsz kiáltani, és Ő meg tud menteni téged.

Nem hiszel Istenben? Lehet, hogy pár hete még a COVIDban sem hittél... Én mindkettőben hiszek. Mindkettővel találkoztam. És hálás vagyok!.

Ficsor Donát

258 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page